Van egy klasszikus forgatókönyv: Újrakezded… Sosem látott intenzitással edzel…. Másnap izomláz MINDENHOL, olyan helyeken, amikről nem is tudtad, hogy létezik. Harmadik nap még mindig fáj. Ötödik nap: „ma inkább pihenek”. Két hét múlva: „jövő héten kezdem”. Ezt mindannyian ismerjük.
Ez az a pont, ahol a „majd visszajövök formába gyorsan” találkozik a valósággal és általában a valóság nyer.
Az első hetekben nem az a cél, hogy bizonyíts magadnak, hanem az, hogy újra felépítsd a terhelhetőségedet. Az idegrendszered, az ízületeid, az állóképességed újra tanulja a terhelést. Ha ezt figyelmen kívül hagyod, és rögtön maximális intenzitással kezdesz, akkor nem fejlődni fogsz, hanem kiégsz, elfáradsz és a motivációd is eltűnik.
A kulcs az elején nem a teljesítmény, hanem a terhelés menedzsmentje.
Olyan edzésmennyiséget és intenzitást kell választani, amit nemcsak kibírsz, hanem ismételni is tudsz. Ez szakmailag annyit jelent, hogy az első hetekben nem a maximumodat használod, hanem egy tudatosan visszafogott szintet, ahol marad tartalék. Igen, furcsa lesz úgy befejezni egy edzést, hogy „még ment volna több is”, de pontosan ez a cél.
A másik kritikus pont a frekvencia. Nem az számít, hogy mennyire kemény egy edzés, hanem hogy hányszor tudod stabilan végig csinálni egy héten.
Két-három jól időzített, kontrollált edzés többet ér, mint öt random, amiből három után már csak túlélés van.
És igen, lesznek rosszabb napok. Kimarad egy edzés, nem úgy sikerül, nincs kedved. Nem kell tökéletesnek lenned. Csak elég következetesnek ahhoz, hogy másnap újra ott legyél.